10. fejezet

Elég fura volt Willel ilyesmiről beszélni, de mégis jól éreztem magam, és mint kiderült, a játékot lehet frissíteni (én ezt tényleg nem tudtam!), így most csomó új dolog van benne. Összességében, Will nagyon-nagyon rendes, én pedig két nap alatt azt hiszem teljesen belezúgtam. Bár ezt mondanom sem kell, gondolom, hisz Jannie nyelvtan óra előtt azt mondta, abszolút látszik rajtam. Hát, oké. :D
A helyemen ülve beszélgettem barátnőmmel a becsengő percében is.
- Akkor te tuti láttad a Hollywood feliratot!- kapcsolódik a beszélgetéshez Mona, aki eddig csendben meredt maga elé. Nehezen dolgozta fel a James-dolgot. Milyen, mikor valami rossz történik vele? Nem akarom tudni... Na mindegy.
- Mona, ennél többet vártam tőled! Az New York-ban van!- kiált fel a fejét csóválva Jannie.
- Öhm...nem.- mondjuk egyszerre Monával.
- Dehogynem!
- Jannie, nincs igazad!- szól vissza Mona, és nézem ahogy vitázni kezdenek, majd körbenézek az egész osztályon. Nate épp kihúzza a fülhallgatót a füléből, Will lehajtott fejjel pihen (ez valami fiús dolog, vagy miért csinálja?), a többiek (még nem tiszta, kinek, mi a neve...) pedig csak úgy általánosságban kiabálnak.
Egy ideig észre sem veszem, hogy valaki bejön a terembe, és a tanári asztalhoz ül. Mikor meglátom a fiatal, alacsony, göndör hajú tanárnőt, elakadó lélegzettel próbálom lecsendesíteni a többieket.
- Köszönöm...hm. Te új vagy. És a neved...- itt közbe akarok szólni, de megállít.- Ne mondd, én is tudni fogom...Lilla!- kiált fel diadalmasan, és én mosolyogva bólintok.- Rendben Lilla, te ma csak figyelj ide nagyon, és próbáld behozni a lemaradást. Mi az 56. oldalon tartunk, te hol hagytad abba az előző iskoládban?- kérdezi kedvesen, és mellém lép.
- A 67. oldalnál, szóval szerintem megleszek.
- Jó. És, milyen itt, az iskolánkban? Látom már összebarátkoztatok a többiekkel.- cseveg mosolyogva, én pedig csodálkozva figyelem. Jófej tanár.
- Igen, köszönöm, nagyon jó itt.- válaszolok illedelmesen.
- Rendben van.- biccent, majd tovább beszél, szavait ezúttal az egész osztályhoz címezve.- Akkor gyerekek, menjünk tovább...- és kezdődik a második órám az első hivatalos iskolanapomon.
Az óra után arról beszélgetünk, milyen rendes a tanárnő (Mrs. Lopez).
- Elmegyek a büfébe, ki jön?- veti fel az ötletet Nate, akivel eddig még nem volt alkalmam beszélgetni, így én feleszem a kesztyűs kezemet, és mellé lépek.
- Én megyek, ma még amúgy sem ettem semmit a reggelin kívül, és már éhen halok.- magyarázom. A többiek nemleges válasza után Nate-el ketten indulunk el.
- Te mit veszel?- nézek rá, ő pedig elgondolkodik, majd utána válaszol.
- Pizzát.- mosolyodik el már a gondolattól is.
- Van itt négysajtos szalámis?- kérdezem.- Az a kedvencem.
- Nekem is!- vigyorog rám, és bólint.- Van olyan.
- Oké! Vegyünk egy egészet, és akkor el tudjuk felezni.
- Jó!- egyezik bele lelkesen.
A büfé sora nagyon hosszú, de Nate-el jót beszélgettem míg vártunk. Kiderült, hogy hasonló az ízlésünk.
Mikor végre mi kerültünk sorra, megrendelte a pizzát, ami bár hideg volt, de nagyon finom és mivel a többiek is kértek, ezért még jól is jártunk, hogy egy egészet kértünk. Ezzel telt el a szünet.

9. fejezet

Sziasztok!
Igen, még "élek", és sajnálom a nagy szünetet, de két óriási hírem is van. Az első, hogy elérte a blog a 4000 oldalmegjelenítést (WOW!!!! Köszönöm, mindenkinek!), a második pedig, hogy mivel most újra "aktív" leszek blog-ügyben, rendelek egy új fejlécet, megváltoztatom a design-t, és...új lesz a blog kinézete.
Most pedig jöjjön a fejezet:

A szünetet csendben töltöttem, a gondolataimban elmerülve nyomkodtam a telefonom, mintha valami nagyon fontos dolgot csinálnék rajta, de igazából csak alig figyelve játszottam rajta, miközben Willt néztem. Jó, ez talán csak egy matek felelés volt, de szégyellném bevallani még magamnak is, hogy mennyivel többet jelentett.
- Nem kéne megköszönnöm?- kérdezem Jannietől, aki azt hiszem most már végérvényesen is tud a dologról. Az arcán látom, hogy magyarázat nélkül is rájött, miről beszélek.
- Na, mégiscsak érzel valamit?- kérdez vissza elvigyorodva, az arcom pedig megint vörös lesz.
- Hát...
- Nem kell kimondanod, mert amúgy is tudtam.- von vállat, én pedig lesütöm a szemem.- Amúgy, szerintem köszönd meg. Nélküle most bukásra állnál matekból.
- Jó.- bólogatok, és visszanézek a telóm kijelzőjére.
- És akkor mire vársz? Menj!- lökdös engem felé, de megrázom a fejem.
- Majd a megfelelő pillanatban.- jelentem ki, és Jannie értetlen tekintetétől elmenekülve bemegyek a terembe. Nyelvtan jön, ami elvileg könnyű, szerintem legalábbis.
Leülök a helyemre, és csendesen előpakolok, majd tovább játszok a telefonomon. A pou-mal játszok éppen, már 49. szintű, és ha már ennyi ideig elvoltam vele, akkor már nem hagyom meghalni!
A rekordomat igyekeztem megdönteni, mikor hallottam, hogy valaki felém lépked. Ránéztem az ismeretlenre, és az első amit megtettem, hogy villámgyorsan kijelzővel lefelé a padra raktam a telefonom. Mi lett volna, ha meglátja, hogy ezzel játszom? Tuti hülyének néz!
- Szia! Láttam, hogy bejöttél a suliba. Minden oké?- kérdezi elmosolyodva Will.
- Ó, igen, minden rendben, csak nagyon hideg volt kint.- válaszolok zavartan.
- Jó.- ül le mellém, és előpakolja a cuccait. Tökéletes pillanatról beszéltem? Most itt van!
- Köszi, hogy segítettél matekon!- mondom ki hadarva, ő pedig lazán vállat von.
- Semmiség.- kacsint rám, én pedig elkapom a tekintetem.
Ekkor az óriási csöndet megszakítja a telefonom. A pou-m szólal meg, én pedig elkerekedett szemmel nézek a fekete hátlapra.
- Ez...neked van pou-d?- kérdezi meg Will.
- Öhm...igen, van.- vallom be, és felkészülök rá, hogy hülyének néz.
- Hányas szintű?- kérdezi és váratlanul ér a kérdése. Miért kérdezi ezt?
- ...49.-es.
- Az enyém 60.- veszi elő a telefonját, mire én szerencsétlenül állok ott továbbra is, míg a szemem elé nem rakja a telefonját. A játék be van kapcsolva, és én magam is megnézhetem.
- Hű!- nyögöm ki, és felnevetek.

8. fejezet

A tanárunk hangos csattanással ledobja a naplót a tanári asztalra, mire az kinyílik. Hamiskás mosollyal az arcán belepillant, majd felnéz. Egy pisszenés sem hallatszik, szinte meg sem mozdul senki.
- Mona Stromgwell- a legtöbben fellélegeznek- és Lilla Stronge kijön, a többi kinyitja a könyvet, és a 48. oldal alapján vázlatot ír. Aki nem készül el, annak egyes!- jelenti ki, mire a könyvek egyszerre nyílnak ki, és mindenki sebesen elkezdi olvasni az anyagot.- meredten nézek a tanárra. Én? Felelek? A félév második napján? Újként? Matekból? A matek nem az erősségem, ráadásul mi egész mást tanultunk...azt hiszem.
Minden esetre a tanár kezdte elveszíteni a türelmét, így kivánszorogtam a táblához, és Monára néztem. Próbáltam jelezni neki, de nem figyelt rám, így beletörődtem a sorsomba.
Aztán elámulva meredtem előre, mert Mona elkezdte mondani az anyagot. De...nagyon jól. Konkrétan előrehaladt, példákat írt fel, feladatokat oldott meg, majd mikor végzett meg sem várva a tanár reakcióját, leült a helyére.
- Jeles, Mona, bár ezt mondanom sem kell, hisz tőled ez várható volt.- jelenti ki, majd beírja a jegyet és hozzám fordul.
- Te új vagy, igaz?- kérdezi rám sem nézve a tanár.
- Igen.- válaszolok, és a remény szikrája feléled bennem. Talán még megszán, és visszaküld a helyemre!
- Jó, kezdd!- utasít, mire én csalódottan továbbra is hallgatok. Körbenézek az osztályon. Mindenki ír, olvas, másol és dolgozik, és amúgy sem mer súgni.- Na, mire vár, Miss Stronge?- mordul rám felnézve, de én továbbra is csak nézek magam elé. Még az sem jut eszembe, amit a régi sulimban tanultunk. Aztán egyszer csak meghallok egy értelmes mondatot magam mögül. Elmondom. És a következő, majd még egy, és végül így megy ez az anyag végéig, mikor is a "vége" szó súgásának hallatán megállok, és a tanárra nézek, aki semmit nem vett észre.
- Rendben, leülhet, jeles, bár Mona sokkal több információval szolgált.- bólint, én pedig levágom magam a székemre és kalimpáló szívvel meredek az ellenőrzőmre. Mert ezt a hangot én két nap alatt száz közül is megismerném.
Will.

Kicsengőig csak ezen gondolkodtam- vagy inkább virultam-így a csengetést észre sem vettem, míg Jennie nem szólt.
- Lilla, kicsengettek!- majd kezét elhúzta a szemem előtt, én pedig a felelésem óta először pislogtam.- Valami baj van?- kérdezi aggódva, de megnyugtatom, és együtt indulunk ki a teremből az udvarra, ahol nagyon hideg van.
- Hé, Will súgott neked...- hozza szóba finoman megközelítve a témát Jannie, mire én elvörösödök, és ő pedig akaratlanul is "tudtam" arckifejezéssel fagyoskodik tovább mellettem.
- Csak melegem van!- magyarázkodom, ő pedig összehúzott szemöldökkel mered rám. Jó, ez hülyeség volt, ugyanis majdhogynem esős idő uralkodott, és senkinek nem volt melege...rajtam kívül.
- Ööö...értem.- mondja furán válaszul, én pedig elhatározom, hogy mostantól 5 percig inkább nem szólalok meg.

7. fejezet

Minden embert próbálok megkerülni, de egy idő után észrevettem, hogy így nem jutok előrébb semmit, így nekiálltam sűrű bocsánatkérések közepest előrenyomakodni.
- Itt mindig ilyen a folyosó?! Mint egy színpad előtt állni a koncerten!- kérdezem Jannietől hátrasandítva. Válaszul felvihog. Öhm, ezt igennek veszem és végre egy lépés távolságra kerülök Jamestől, így azonnal beszélni kezdek.
- Szia!- köszönök oda felvéve a "kedves-vagyok-és-aranyos" mosolyom. A fiú felém fordul és kérdőn rám néz.- Azért akarok veled beszélni, mert van ott egy lány,- mutatok Monára- és tök jó lenne, ha mondjuk...nem is tudom...beszélgetnétek, mert nagyon aranyos, és biztos jól kijönnétek egymással, és tuti neked is tetszik ő és...- magyarázkodom, miközben Jannie meggyőzően bólogat mögöttem.
- Nem értettem, mondd el újra, kérlek!- mondja James, én pedig kínosan felröhögök. Ez egy iskola, hogy lehet itt ekkora hangzavar?! Mindegy, Monáért megtettem (mert mégiscsak ő is új barátaim egyike!!!).
Jannie segítségével félrehúztam a srácot, de mivel minden tele volt, ezért pechemre sikerült a női mosdóban kikötnünk. Ez legalább üres volt, így újra elmondtam a szövegem, és ezúttal érthető volt.
- Oké.- válaszol a srác legnagyobb meglepetésünkre, így mi Jannievel visongva ünnepeltük a sikerünket, James pedig röhögve bámult minket.
- Akkor, én most beszélek vele.- mosolyodik el, és távozik a (lány) WC-ből.

A matekterem felé sétálva Jannie épp azt ecsetelte, hogy mennyire utálja ezt az órát, mikor Mona mellénk lépett. A feje égővörös volt, és kizárólag a földet nézte járás közben.
- Hogy ment?- kérdezem izgatottan.
- Ment.- jelenti ki szűkszavúan, és nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz történt-e vele.
- De HOGY ment?- hangsúlyozom ki a szót.
- Jól.- nyögi ki felnézve és felnevet.
- Hurrá!!!- kiáltok fel boldogan.
- Na és, elmentek randizni, vagy, már jártok, mi történt?!- kérdezősködik Jannie, én pedig vigyorogva nézem Monát, aki látszólag nem igazán szerette, hogy kérdezősködünk.
- Randi holnap délután.- jelentette ki, és ekkor a fiúk mellénk léptek.
- Mona  randizik? Juuuj!- kezdik égetni szinkronban, mire Mona csak beteszi a fülhallgatóját, és unott arckifejezéssel bámulva maga elé sétál tovább, mit sem reagálva a továbbra is beszélő fiúkra. Az mondjuk nem zavarta, hogy még két perc és becsengő, de sejtettem, hogy az óra alatt sem zavartatná magát.
A terem felé sétálva végignéztem a két fiún. Nate ezúttal bársony pulcsit és kordnadrágot viselt, Will pedig kapucnis pulcsit vett fel farmerral. Elolvadtam, és mindezt az sem könnyítette, hogy találkozott a tekintetünk, és rám mosolygott. Khm. Talán elkaptam a tekintetem. És talán nekimentem a falnak, mert nem figyeltem, hol van a termünk ajtaja. Khm.
A tanár villámgyorsan bejött, és becsapta maga mögött az ajtót, mi pedig összerezzenve figyeltük őt.
Középkorú férfi, aki nem tűnik elsőre a legkedvesebbnek. Inkább a "legkegyetlenebb" jelzőt kapta tőlem. Huff!

6. rész

Emelt szint?! Én...megijedtem. Tudom, nagyon gyerekes, hogy ennyi győzködés, és pozitív visszajelzés után is beijedek egy ének órától, de mit lehet tenni? Nos, én például utánanéztem a neten.
- Nem is tűnik olyan nehéznek!- motyogom magamnak.- Talán fel sem szólítanak majd, talán csak elméleti dolgok lesznek!- na, meg azt ahogy én elképzeltem!

Reggel, a tegnap esti görcsölés után álmosan ébredtem, de azért volt egy fénypontja a napomnak: ma is találkozhattam Willel. Ez már pozitívum volt.
Felvettem egy kardigánt, és egy farmert, majd lazán összegumiztam a hajam. Kint szállingózott a hó, így a dzsekim is felkaptam, és nekiindultam a napnak. A reggelim az asztalon várt, a mama pedig mosolyogva köszöntött.
- Második nap!- kiáltja. Haja elegáns kontyba van kötve, és márkás ruhákat vett fel. Csillogó arany kiegészítőit is felvette: fülbevalók, karkötők mindkét kezén, aranylánc nyakában. Mind ugyanazzal az arany virággal díszített.
- Igen!- helyeselek, miközben leülök, és gyorsan megeszem a tükörtojást, ami előttem van.- Délután jövök!- köszönök el, majd zsebre vágom az ebédpénzem.
Az utca már félig-meddig fehér volt, mikor kiértem. Elgondolkodtam az ötleten, miszerint "mi lenne, ha elszöknék Mexikóba, és soha nem jönnék vissza?", de mivel nem tudtam magam meggyőzni ennek az értelmes ötletnek a valószínűségéről, így inkább csak elkezdtem sétálni a suli felé. A hajam (amit makacs módon soha nem tűrök be a sapkába/kabátba) kezdett elázni, a dzsekimen pedig fehér hópelyhek folytak szét.
A suliba beérve elindultam matekra, mikor a folyosón egy kar kinyúlt elém, és berántott egy eldugott sarokba. Legnagyobb meglepetésemre Monával találtam magam szembe.
- Ööö...szia!- mosolygok rá, igyekezve letörölni a képemről a furcsa nézést.
- Helló.- biccent fagyosan, és tovább csinálja azt, amit eddig: unott arccal maga elé nézve áll.
- És, mit keresünk itt??- sürgetem egy kicsit, mivel látszólag nem akarja elmondani, miért húzott ide.
- James.- biccent egy tőlünk messzebb álló fiú felé. Fekete farmert, és sötétkék kötött pulcsit visel. Szemüvege kicsit lecsúszva pihent orrán, és mosolyogva beszélget az előtte álló (számomra ismeretlen) fiúval. Kétségkívül helyes. És ahogy láttam, ezt Mona is felfedezte.
- Ó!- esett le a dolog.- Kedvesnek tűnik!- nézek vissza Monára, aki elég furán festett vörös fejjel, mivel egyébként hófehér.
- Igen, de nem merek hozzászólni.- szegezi tekintetét a földre.
- Akkor...akarod, hogy én beszéljek vele?- kérdezem furán.
- Jó lenne!
- Hát jó.- bólintok, majd elindulok James felé. A folyosón egyébként óriási a tömeg, mert itt rendszerint mindenki csengetésig beszélget, és utána megy be a terembe.
- Lilla, szia!- üdvözöl hirtelen visongva Jannie, én pedig kizökkenve a gondolkodásból, riadtan nézek rá.
- Ó, szia!- eléggé megijesztett, így fellélegezve néztem végig rajta. Színes póló, és vékony, kék nadrág van rajta.
- Mit csinálunk?- kérdezi vigyorogva.
- Elmondom Jamesnek, hogy Monának tetszik.- magyarázom újra megindulva felé.
- Úúú! Én is jövök!- jelenti ki Jannie, így már ketten lépkedünk a hangzavarban James felé, aki továbbra is beszélget.

5. rész

Sziasztok!
Nem szokásom, de a mai bejegyzést nem csak úgy "olvasóknak" írom, hanem néhány ismerősömnek is. Szóval: M.K.: Igen, én írom a blogot. B.: Meghoztam az új részt, remélem örülsz!

- Milyen napod volt, Lilla?- kérdezi a nagyi rögtön, amint belépek az ajtón.
- Jó.- zárom rövidre a mondandóm, és megkönnyebbült sóhajjal rakom le a dögnehéz táskámat.- Énekeltem, megtapsoltak, és felsegítettek a földről.
- Hűha, hát ez...szuper.- bólint rá a nagymamám, aki láthatóan megzavarodott az általam felsorolt események hallatán.
- Igen. Felmegyek a szobámba, oké?
- Rendben menj csak.- mosolyog, majd újra összehúzza a szemöldökét.- Felsegítették a földről?- morogja magának.
A szobámban a gép elé ültem, és a közösségi oldalam kezdtem nézni. Két jelölés. Remegve kattintottam rá az elsőre. Jannie. Nem nyert. A második gombra először rá sem akartam menni, de annyira érdekelt, hogy végül minden mindegy alapon rámentem. Nyertem. Will neve ott lebegett, és mostantól ismerősök voltunk. A kedvem azonnal maximálisra váltott, és természetesen megnéztem a profilját. Nos, ekkor tátott szájjal meredtem a képernyőre. Mindenféle szív, puszi, és más feliratok ezreire találtam rá. Sejtettem, hogy menő, meg minden, de ennyire?! Ekkor elégeltem meg az internetet, és rögtön le is csuktam a gépem tetejét. Ez nem az én dolgom! Egy napja ismerem, akkor meg miért zavar engem mindez ennyire? Főleg, hogy az egy nap alatt semmi nem történt. És, annak a sok lánynak joga van üzenni Willnek! Khm. Akkor is bánt! Kedvetlenül eldőlök az ágyamon, és a plafont kezdem bámulni, majd eszembe jut, hogy még a házim sem írtam meg és semmit nem készültem, így előpakolok a táskámból és megnézem az órarendet, abban a reményben, hogy ez talán eltereli a figyelmem Willről. Matek. Fujj! Nyelv. Nem akarom. Tesi. NEEE!!! Dráma. Na végre, ez már tetszik! Rajz. Menni fog. Nyelv. Muszáj ennyi nyelv órának lennie?! És az órarendem végén megakad a szemem egy órán, ami miatt a gyomrom görcsbe rándul. Emelt szintű ének. Uram isten!...

4. rész

Sziasztok!

Először is, úgy döntöttem, hogy cím (és alcím) csak az első 3 részhez van. Másodszor pedig, ha elolvastad a részt, kérlek alul megjegyzéseben jelezd a véleményed, mert nem tudom, hogy elég hosszúak-e a fejezetek, tetszik-e a történet, és mit gondoltok róla? Harmadszor pedig sok helyen van zenelejátszó a lap tetején, ha ti is akartok ilyet, akkor írjatok.

És jöjjön a következő rész, jó olvasást!

- Sziasztok!- köszönök elvörösödve, elég szégyenlősen. Válasz sehol. Még nincs itt az ofő, szóval kérdőn nézek körbe, hogy hol van üres pad. 4 sor van, mint egy előadóteremben, és 9 oszlop. Az egész előtt színpad található, rajta a tanári asztal, és mögötte nagy tábla. Kevesen vagyunk az osztályban, így sok az üres hely. Épp leülni készülök, mikor az egyik társaság tagja felém siet. Vörös haja van, és édes tekintete. Elég dekoratívnak tűnik, színes háromnegyedes ujjú pulcsi, és farmer van rajta. Mindene drága, és divatos, kiegészítőiről nem is beszélve.

- Szia! A nevem Jane, de mindenki csak Jannienek hív, bár hívhatsz Janenek is, ha úgy tetszik, de én a Jannie-t jobban szeretem. Biztos te vagy az új lány!- fecseg mosolyogva, kedvesen.

- Szia Jannie! Az én nevem Lilla, és igen, ma vagyok itt először.- mosolygok rá. Nagyon kedves, bár kicsit butus.

- Honnan jöttél?- néz rám csillogó szemekkel.

- Los Angelesből.

- Hű, az szuper hely! Ott biztos most is tök jó meleg van!- néz vágyakozva rám.

- Igen, tényleg.- bólintok.

- Figyu, gyere, ülj oda hozzánk!- mondja, majd karon fog, és mielőtt még válaszolni tudnék odahúz az egyik csoporthoz.

- Skacok, figyu, ő Lilla az új lány!- mutat be lelkesen, mire hárman felém fordulnak, és végignéznek rajtam.

- Lilla, ő Nate,- mutat egy barna bőrű fiúra, akinek a fülhallgatója a nyakán pihen. Bő fazonú nadrág, és póló van rajta.- ő Mona,- ezúttal egy kifehérített, kivasalt rövid hajú lány felé biccent, akinek csak úgy világít a jeges kék szeme. Fehér buggyos szoknyát, és fekete kapucnis pulcsit visel, millió gyűrűvel az ujjain. Emós!- ő pedig Will.- folytatja, miközben egy rám mosolygó, rendkívül aranyos fiúnak mutat be. Azonnal vörös leszek, és a szívem a torkomban kezd dobogni, a hasam pedig liftezik. A fiún (azaz Willen) szintén márkás póló, és farmer van. Félve nézek rá. Még mindig mosolyog. Biztos azon, milyen szerencsétlen vagyok.
- Sziaaaaa....- abban a pillanatban, hogy kimondanám a szót, a táskám megint elhúz, és már összeszorított szemmel készen állok az esésre, meg a szégyenkezésre, mikor kinyitom a szemem, és valaki megfogja a kezem. Will áll előttem, kérdőn néz rám.
- Jól vagy?
- Igen, csak nagyon nehéz a táskám...- magyarázkodok, mire egy rántással felhúz. Khm. Erő. Lenne mi tanulnom róla.
- Mit hoztál te ebbe?- kérdezi értetlenül.
- Hát, mivel nem tudtam, milyen óráink lesznek, ezért inkább elhoztam mindent.- jelentem ki vörös fejjel.
- Lilla...ma van a félév első napja. Ma négy osztályfőnöki óránk van.- jelenti ki Jannie vállon veregetve.
- Ó. Óóó. Igen...- mondom felnevetve, és nem sokkal később velem nevetnek. Egy pillanattal később bejön a tanár, és leül. Kopasz, fiatal férfi, elég rendesnek látszik. A terem oldalán megszólal az iskolarádió, és az igazgató kezd beszélni mindenről. Jó, hogy újra itt vagyunk, ebben a félévben is hozzuk a legjobb formánkat, jó tanulást mindenkinek...stb. A végénél az ofő feláll, és ő is beszélni kezd.
- Sziasztok! Szóval, még egy közös félévet tudhatunk magunk mögött, és remélem mindenki jól érezte magát az ehhez tartozó szünet alatt. Ma csak osztályfőnöki óránk lesz, abból négy darab, de holnap kezdődik újra minden. Egy új diák érkezett osztályunkba, bár ahogy látom, már beilleszkedett, köszöntsétek nagy szeretettel Lilla Stronge-t.- erre az ofő rám mutatott, én elvörösödtem, a többiek pedig tapsolni kezdtek.
- Köszönöm.- motyogtam, majd az ofő leállított mindenkit.
- És, Lilla, te miben vagy jó? Miért kerültél ebbe az iskolába?- kérdezi az ofő.
- Egyesek úgy gondolják, jól énekelek.- jelentem ki szűkszavúan, de előre tudom a választ. Mindig ez a válasz, mikor ezt mondom. Azaz kérés.
- Hűha, és, énekelnél itt nekünk valamit?- tudtam!
- Hát...- kezdem, és látom, ahogy Jannie bátorítóan rám mosolyog, ahogy Mona felnéz, és kíváncsian bámul, ahogy Nate leveszi a fülhallgatóját, és engem kezd nézni. De ami a leginkább számít: Will mosolyogva bólint. Ez kellett leginkább. Vagyis ez számított.
- Oké.- biccentek, majd elkezdem a Big girls don't cry-t Fergie-től, csukott szemmel. Egy perccel később, mikor kinyitom a szemem, egy elámult osztályfőnököt, és egy hasonlóan tátott szájú osztályt látok magam előtt.
- Ez de jó volt!- töri meg a csendet Jannie, mire mindenki bólogatni kezd, és az osztály hangosan kezd beszélni.
- Jól van gyerekek, elég! Csönd legyen!- csitít az osztályfőnök.- Lilla, ez...hihetetlen volt! Tudsz mást is?
- Igen.
- Jó. Egyezséget kötök. Elengedlek titeket az utolsó óráról, ha Jannie még két órán elénekel egy-egy dalt.- jelenti ki, mire én tátott szájjal nézek körbe. Mindenki izgul.
- Én...rendben.- bólintok, mire a többiek éljenezni kezdtek.

Hát, így telt a napom. A második órán California Gurls-t énekeltem, a harmadik órán pedig 22-t.
És fáradtan estem haza.